Programok

Archívum

A Műhely Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Elsődleges célja a hazai kortárs előadó-művészet (ezen belül kiemelten a kortárs tánc) támogatása, fejlesztése.

A 2004-ben elfogadott ’Katalizátor ’ programja alapján az Alapítvány meghatározó stratégiai irányai: művészeti és földrajzi értelembe vett határok átlépése, átjárhatóság támogatása.

Az Alapítvány tevékenysége három fő területre bontható:

  •  produkciós segítség,
  •  képzési programok és
  •  szakmai tevékenység.

Az Alapítvány kétszemélyes irodája 2014-ig a Trafó Kortárs Művészetek Házában működött, 2014 januárjától átköltöztünk a Jurányi Produkciós Közösség Inkubátoházba,
ahol 3 stúdióban, összesen 880m2-en folytatjuk a már megszokott programjainkat.
Az Alapítvány mellett az Inkubátorházban közel 40 különböző színház- és tánctársulat, valamint civil szervezetek dolgoznak egy fedél alatt, próbálnak, díszleteket és jelmezeket készítenek, raktároznak, munkabemutatókat és előadásokat tartanak.
Programjainkat a Trafó és a Jurányi Házon kívül egyéb budapesti és a fővároson kívüli helyszínekre is szervezzük.





Éves beszámoló:
Műhely Alíptvány 2012.pdf