| Filmvetítések, beszélgetések, táncakciók, mozgás-installáció és táncfilm workshop. A Budapesti Őszi Fesztivál minifesztiváljaként negyedik alkalommal rendezzük meg táncfilmes programunkat, mely idén 4 naposra bővül és ismét új helyszínre költözik. Akik az elmúlt három év valamelyik vetítéséről véletlenül lemaradtak, egy válogatás keretében eddigi legérdekesebb, leginspirálóbb filmjeinket most megnézhetik. Bemutatjuk továbbá az elmúlt 1-2 év nemzetközi táncfilm termését, valamint az Európát behálózó Pépinieres européennes pour jeunes artistes nemzetközi művészeti hálózat művészpalántáinak munkáit. Az idei fesztiválon nagyobb hangsúlyt kapnak a magyar táncfilmek. Programunkban több premiervetítésre is sor kerül: a Nemzeti Kulturális Alap által, idén először kiírt táncfilmes pályázatán nyertes 6 munkatervből készült filmet és alkotóikat hívtuk meg egy közös mozizásra. Az idei időutazást Banovich Tamás 1964-ben készült, Cannes-i Technikusi Díjat kapott és Arany Pálmára jelölt Az életbe táncoltatott lány című munkája, valamint Péterffy András 2003-ban rendezett Brassói pályaudvar filmje biztosítja. Természetesen a vetítéseket most is beszélgetések követik, ahol lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra, a táncfilmes műfaj sajátosságainak megvitatására. Mindeközben a Budapest Kitchen-nel együttműködve egy izgalmas mozgásinstallációt próbálhatunk ki a mozi előterében. The EDIT International Dance Festival is being organized for the fourth time, a clear indication of the fact that this special genre with long traditions is very much alive and in full health in the early 21st century. This year, too, the festival conjures up the past while also offering a selection of the best works of recent years and inviting the most outstanding representatives of this field of art from Hungary and abroad. Visitors can see the winning entries of the first dance film competition announced by the National Cultural Foundation in 2007, as well as works by young European artists of the international network, Pépinieres européennes pour jeunes artistes. |