A MŰHELY ALAPÍTVÁNY                           

 

pályázati felhívása


Az Ismeretlen Kutatása – alkotói műhely

programsorozatban való részvételre

 

Az Imre Zoltán Program támogatásának köszönhetően a Műhely Alapítvány 2019-ben is folytatja Az Ismeretlen Kutatása programsorozatát, melyben egy alkotópár 8 hét kutatómunkához nyerhet szakmai, anyagi és infrastrukturális támogatást. Az alkotóműhelyben résztvevő művésznek, alkotónak nem kell kész produkciót létrehoznia, az alkotóműhely célja inkább az elmélyült kutatómunka és a kísérletezés bátorítása egy új, ismeretlen terület vagy téma kapcsán, valamint ennek megosztása a közönséggel.

 

A program – a műhelymunka mellett – három, a közönség számára is nyitott megmutatkozási lehetőséget biztosít:

-          Témafelvetés – ahol az alkotópáros bemutatja a kutatási témáját – 2019. 10. 14., Trafó Stúdió

-          Munkabemutató - minimális színházi körülmények között, ahol elsősorban a nézők szóbeli visszajelzésein van a hangsúly – 2019. 11. 11., Trafó Stúdió

-          Záró-bemutató – a kutatás összegzése – 2019. 12. 03., MU Színház

 

A megpályázható periódus:       2019. október 14. – december 4.

 

Kik jelentkezhetnek a programra?

A program főleg olyan fiatal és/vagy szakmai pályája elején járó kortárs művészeknek és alkotóknak szól, akiket érdekel a mozgás, vagy a mozgásos úton történő kutatás, innováció és kísérletezés, valamint szeretnének a témájukon kollaborációban dolgozni egy másik művészeti területen dolgozó alkotóval vagy más tudományos területről jövő szakemberrel. A kutatás részét kell képezze a táncművészet. Nem kizáró ok, de előnyt élveznek azon művészek, akiknek jelenleg nincs az Imre Zoltán Program által már támogatott projektjük, valamint, akik korábban még nem vettek részt alkotóként a programsorozatban.

 

Amit kínálunk:

·         próbalehetőség a Műhely Alapítvány stúdióiban

·         pénzügyi támogatás mindkét résztvevő alkotó számára (összesen 400.000Ft)

·         szakmai mentorálás (a meghívott művész ötletének legjobban megfelelő hazai alkotóval)

·         promóciós segítség

 

Hogyan lehet jelentkezni?

A következő anyagokat várjuk a workshop@wsf.hu email címre:

·         kitöltött jelentkezési lap – a jelentkezési lapot innen lehet letölteni

·         a kutatásban résztvevők részletes szakmai életrajza

·         fotók (portré és témához kapcsolódóan táncos/egyéb – link is elég)

·         videóreferenciák, ha vannak (a videókat tartalmazó weboldalak linkjei)

 

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ:           2019. augusztus 11. éjfél.

 

VÁRHATÓ ELBÍRÁLÁS:                   2019. szeptember 6.

A pályázatot elbírálók: Mészáros Máté (táncművész, koreográfus), Péter Petra (táncszínházi szakember), Talló Gergely (Műhely Alapítvány)

 

További információ: Műhely Alapítvány: +36/70-427-3474, workshop@wsf.hu; www.wsf.hu; www.facebook.com/wsfpro

 

Partnerek és támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap.

A program a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának támogatásával valósul meg.