dunaPart5

Breakfast Club 2.0 – Tánc és cirkusz

Showcase és Brunch

 

Az ötödik alkalommal megszervezett dunaPart Platform célja a független magyar előadó-művészeti szcéna feltörekvő generációinak és háttérintézményeinek bemutatása, nemzetközi piacra lépésük elősegítése, valamint kapcsolatok kiépítése. Az egyes alkotócsoportok és az egész terület szempontjából is létfontosságú elősegíteni a művészek integrációját az európai- és világpiacra, és lehetőséget biztosítani új együttműködések létrejöttének.

A dunaPart kapcsán neves programszervezőkből, fesztiváligazgatókból, menedzserekből és kritikusokból álló szakértő gárda érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a négynapos intenzív eseménysorozaton. A szervezők és a kritikusokból álló kurátorok minden alkalommal olyan előadásokat hívnak meg a művészeti programba, amelyek a szűk szakmai és hazai környezetükből kiszakítva a nemzetközi színtéren is releváns és befogadható formával, továbbá tartalommal és üzenettel bírnak. A korábbi években ez sikeresnek bizonyult, hiszen számos külföldi turné is a dunaPartoknak köszönhetően valósult meg.

 

A Műhely Alapítványnál izgalmas site visitre kerül sor november 29-én 10 órától a dunaPart keretein belül. Az informális, az ismerkedésnek, párbeszédnek is helyet adó program során négy produkción keresztül mutatunk be alkotókat a tánc és az újcirkusz területéről, akikkel hosszú távú partnerségben dolgozunk. Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárul, brunch kíséretében.

 

Helyszín: 1027 Budapest, Jurányi u. 1-3., B épület IV. em., Grabó 200 stúdió

 

A részvétel regisztrációhoz kötött. Elsősorban külföldi résztvevőket várunk.

 

Program:

 

10:00                     Kezdés

10:15-10:35         Atelier 21220 / Cserepes Gyula (HU): Rave (tánc)

10:40-11:00         Simkó Beatrix (HU): A kredenc a pincében (maradt) (tánc)

11:00                     Szünet

11:25-11:45         Grotesque Gymnastics / Bardóczy Ilka (HU) és Téri Gáspár (HU): Anatomy of Failure (újcirkusz)

11:50-12:10         Collective Dope / Jenna Jalonen (FI/HU): BEAT ‘I just wish to feel you’ (tánc)

12:10-13:00         Brunch

 

 

A dunaPart honlapja: https://dunapart.net/hu/home.html

További információ a rendezvényről: https://dunapart.net/hu/program/schedule.html?cikk_id=15633

 

 

A Műhely Alapítvány támogatói: EMMI, NKA, Summa Artium, az Európai Unió Kreatív Európa programja